Bikács
Weboldal
Az őskori népek által otthagyott és megmaradt tárgyak, leletek után kutatva Wosinsky Mór, Tolna megye nagyhírű archeológusa az 1890-es években az akkor még meglevő külső majornál, a mostani vasútállomás és a Sárvíz-csatorna közötti Marhaállás dűlő két dombján ásatásokat folytatott, ahol a kisebbik dombon többek között ujjnyi vastag szemcsés anyagú edénytöredéket, egy őrlőkövet és egy jáspis (féldrágakő) pengét talált. Később római kori, szürke edénytöredékeket, vastagabroncsos, vagy lelapított és karcolatokkal díszített edényperemeket és egy római mázas edénytöredéket is találtak.
A jelzett hely nagyobbik dombján folyt ásatások alkalmával emberi csontváz mellett egy korongon készült nagyon jellemző kelta edényt és vaskarikát talált. A hírneves régész szerint nagyon valószínű, hogy egy nagy kiterjedésű kelta sírmező van a helyen. Bikácsról a Nemzeti Múzeumba került egy bronzból készült korongos csákány is, melyet a Vajta felőli akkori Felső legelőn találtak. Ezen kívül egy rézvéső, egy bronzkarperec töredéke, egy bronzból készült csüngődísz is előkerült. Továbbá Bikácsról egy honfoglalás, illetve egy népvándorlás-kori vaskengyel is került a Nemzeti Múzeumba.
Az Újrét dűlő külső végén, mely az előbb említett marhaállási dombok nyúlványa, még az 1930-as években – vagy talán még ma is – különböző régi pénzérméket lehetett találni, melyek ugyancsak a Gordianus – féle római pénzhez tartoztak. A falutól északnyugatra elterülő községi – rét szélén emelkedő homokdomb oldalán – ahonnan régebben az építkezésekhez szükséges homokot szokták kitermelni – sok állítólag a szabadságharcból származó emberi csontvázat, koponyát stb. vettek észre. A földből előkerült és felsorolt tárgyak, leletek, bizonyítják, hogy Bikács és környéke már az őskorban is, valóban lakott terület volt. Az írott források azt mutatják, hogy a községet 1147-ben már hivatalosan feljegyezték. Bikács a törökök kiverése után 1720 és 1736 között lett újjátelepítve. A német származású telepesek a Hanságról, Moson megye, vagyis a Fertő-tó környékéről jöttek. Őket Nagy Károly német-római császár telepítette be a 800-as években. A bikácsiak nem sváb származásúak, hanem egy bajor-frank törzs utódai. Ők tehát nem közvetlen a német birodalomból jöttek.
Az 1950-es évek elején még 1200 lakosa volt Bikács településnek. Az 1970-es évektől folyamatosan sorvadás, csökkenés figyelhető meg. Ma az 500 főt sem éri el a lakosok száma, ebből 102 fő nyugdíjas korú, de nincsenek munkahelyek sem. Voltak és vannak nagy álmok és nagy tervek, tettre kész emberek a településen, akik hisznek abban, hogy Bikács fellendülhet. Három sikeres UNIÓS pályázatnak köszönhetően 2005-ben nagyot fejlődött a falu. A térségben egyedülálló fejlesztések valósultak meg, ami azt is bizonyítja, hogy ez a falu tenni, fejlődni és élni akar. A három megvalósult beruházás: - Bikács-Kistápéi út felújítása - a kiszáradt tó felújítása, tóparti sétány kialakítása - Bikács faluközpontjának, egyben főutcájának parkosítása, járda, sétány, kerékpárút és szabadtéri színpad építése. A falu arculata megváltozott, átalakult. A tó, a park és a felújított útszakaszok alkalmassá teszik a települést az idegenforgalom, a turizmus számára.
